2010. szeptember 19., vasárnap

Almagombóc


Ezt az ötletet Kermaruusutól lestem. A lényeg, hogy levelestésztába bugyolálunk egy-egy kisebb, meghámozott, kimagozott almát, amik közepébe rakhatunk különböző ízesítésű és színű cukrot. Én fahéjasat tettem.


Hozzávalók:

6 sütihez:


6 kisebb alma

25 dkg lisztből készült vajastészta

cukor, fűszerek tölteni

1 tojás kenni


Az almákba akkor tegyük csak a cukrot, ha már rátettük őket a tésztaadagokra. 225 fokon kb 15 percig süssük.

Kermaruusunál vannak fázisképek is (igaz hogy a szöveg finnül van, de a képek azért csak képek maradnak).



2010. szeptember 14., kedd

Pálmalevél



Véééégre! Egyedül, itthon, és szép is lett (mármint értem itt azt, hogy jó leveles)! Így már el merek majd menni a szakvizsga gyakorlati részére is :)

Most nem a tankönyvi recept alapján dolgoztam, mivel azzal már felsültem, hanem a Süssünk című Dr. Oetker szakácskönyvben szereplő receptet vettem alapul, csak nekem a 4 dl víz fél kg liszthez kicsit soknak tűnt, úgyhogy változtattam picit, meg a liszten is.


Hozzávalók:


50 dkg liszt

5 dkg vaj

2 ek ecet

1 tk só

kb. 2,5 dl víz


egy félkilós margarin



A lisztet rétesliszttel kevertem, mert a fogósabb, az ítt jó. Tehát 150 g-ot felcseréltem rá. A lisztben elmorzsoltam a vajat, hozzáadtam a sót, majd kis vizet és az ecetet. Elkezdtem gyúrni, és addig adtam hozzá vizet, amíg közepes keménységű tésztát nem kaptam. Ezt aztán elgyúrogattam vagy fél óra hosszát, amíg sima, jól nyúló tésztát nem kaptam. Cipót formáztam belőle, bevágtam a tetejét és pihentettem. 


A félkilós margarintéglát nála kb 2x nagyobb fóliába tettem és kicsit kinyújtottam, hogy laposabb legyen. A beburkolás és hajtogatás már le van írva egyszer, azt nem részletezem. A lényeg, hogy egy szimpla, egy dupla majd fél óra pihenés letakarva, aztán ez mégegyszer, és ezután lehet formázni a tésztát.


Ez pedig úgy történik, hogy a pihentetett tésztát átszitált porcukron nyújtom ki kb. 4 mm vastagra, és ezt megszórom fahéjas porcukorral. Mindkét oldalrról feltekertem, és bamm! Így lett a pálmalevél. Megszórtam a felső oldalát porcukorral, és ezzel az oldalával lefelé raktam a tepsibe. Tenyérrel le kell lapítani, majd 225 fokos sütőben sütni. Félúton kivesszük, leporcukrozzuk majd megfordítjuk őket.


Eredetileg fahéj nélük készül.





2010. szeptember 13., hétfő

Mascarponés szőlőtorta


Tanulás közben néztem ki ezt a receptet, amihez egyébként anyaghányad nem volt megadva, csak az elkészítés menete.


Hozzávalók:


Tésztához:

10 dkg darált mandula

20 dkg liszt

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

vaníliás cukor, reszelt citromhéj


Krémhez:

25 dkg mascarpone

2,5 dl tejszín

5-10 dkg porcukor

5 dkg zselatin

szőlő


A tészta hozzávalóit összegyúrom, majd egy órára a hűtőbe teszem. Ezután kibélelek vele egy tortaformát (nem húzom fel a tésztát a perem tetejéig, csak kb félig), majd vakon sütöm 180 fokon. Ha kihűlt, elkészítem a krémet. A zselatint kis vízben megduzzasztom, a szőlőszemeket kettévágom, összekeverem a macarponéval. Felverem a tejszínt, hozzászitálom és óvatosan beleforgatom a porcukrot.A zselatint megolvasztom és hozzákeverem a mascarponéhoz, majd ezt a tejszínhabba keverem. A krémmel megtöltöm a tésztavázat, és fél szőlőszemekkel díszítem. Fogyasztás előtt hűtőben érdemes dermeszteni 3-4 órát.

(Én kb. fél kiló szőlőt használtam összesen.)


UPDATE: bréking nyúz. Valamikor októberben ültem a János kórház sebészeti várójában, és a mellettem ülő bácsi keresztrejtvényt fejtett, én meg épp odanéztem és mit látnak szemeim? EZT A KÉPEMET!!!! A keresztrejtvény közepén. Néztem egy darabig, tuti, hogy ez volt. Sajnos nem volt annyi eszem, hogy megkérdezzem a bácsit, melyik újság az, és utána nem találta meg a férjem egyik rejvényújságban sem, pedig végignézték az újságossal az összeset a kórházi újságárusnál. Kár. Mindegy, azér valamennyire büszke vagyok rá, hogy berakták az egyik sütim képét egy újságba, még ha ez nem is egy gasztromagazin... :)



Diótorta



Apukám születésnapjára, kívánsága szerint diótortát csináltam (meg egy Sachert).


Hozzávalók:


Tésztához:

7 tojásfehérje

7 dkg liszt

10 dkg darált diót

ízlés szerint kakaópor

12 dkg cukor


Krémhez:

30 dkg darálz dió

10 dkg cukor

2 dl tej

fehéj, szegfűszeg

50 dkg vaj


A tésztát piskótához hasonlatos módon elkészítettem, és 4 tortalapot sütöttem belőle.

A krémhez a diót, cukrot és a fűszereket leforráztam a tejjel, majd mikor kihűlt, a kihabosított vajhoz kevertem. Beltöltöttem a tortán, tetejét, olalát is vékonyan bevontam. Az oldalát gorombára vágott dióval paníroztam, a tetejére pedig egy natúr, egyszeres marcipánlap került. Díszítésnek csokiba mártottam a fél diókat, és felírtam a 50-es "feliratot".

Gluténmentes verzióban is készült azóta, ilyenkor egyszerűen a liszet lecseréljük dióra.


Csokitorta


Unokatestvéreim születésnapjára közkívánatra csokitorta készült. A piskótája egy sima 7 tojásos kakaós piskóta, a krém pedig 1/3 párizsi krém, 2/3 vaj, tehát csokikrém.

3 részre van vágva a karika, és így betöltve. Forró baracklekvárral lekentem, hagytam megszáradni. Csokival áthúztam, kicsit fodroztam, és Aldis csokis rolettikkel (vagy mik ezek) díszítettem.


Aszaltgyümölcsös torta



Férjem a születésnapjára valami aszaltgyümölcsös tortát szeretett volna. Mondtam neki, hogy az kicsit püspökkenyér-feelilng lesz, és valóban az is lett, de finom volt.


Hozzávalók:

Tésztához:

4 tojás

10 dkg vaj

10 dkg liszt

3 dkg kristálycukor

3 dkg porcukor

asztalt gyümölcsök ízlés szerinti mennyiségben, felaprítva


Diós tojáshabhoz:

2-3 tojásfehérje

2 marék darált dió

3 dkg cukor


A vajat habosra keverem a porcukorral, majd egyenként hozzákeverem a tojássárgákat. A fehérjét kemény habbá verem, a végén 2 részletben hozzáadom a kristálycukrot. A vajas részt lezítom egy kis habbal, majd hozzáadom a habhoz, óvatosan beleforgatom, közben hozzásztálom a lisztet. A végén beleforgatom a kis liszttel elkevert aszalt gyömölcsöket. 170 fokon megsütöm. Mikor kész és kissé kihűlt, Felverem a diós habhoz a fehérjét, a végén hozzáadom 2 részletben a cukrot, majd beleforgatom a diót, és a torta tetejére simítom. Én recés kártyával mintáztam, majd 100 fokon szárítottam, míg megbarnult a teteje.

Aszalt gyümölccsel díszítettem. Ez így nem túl édes, mert mi így szeretjük, szóval nyugodtan lehet több a cukor minden pontban!



Moszkauer



Imádom. Egyik kedvenc teasütim, vagy inkább úgy általában sütim. A fényképeket apukám csinálta, míg én nem voltam ott, én másképp csináltam volna, de így is jó :)


Hozzávalók:


15 dkg dió

15 dkg kandírozott narancshéj

15 dkg cukor

2 dkg vaj

2 dkg liszt

2 dkg liszt


A dió felét megdaráljuk, másik felét felaprítjuk nem túl picire. A narancshéjat is megdaráljuk, majd a dióval, cukorral, vajjal és tejszínnel reszteljük egy lábosban. Eztén belekeverjük a lisztet, és sima csöves zsákból kis halmokat nyomunk a sütőpapírral bélelt / zsírozott lisztezett tepsire. Sok helyet hagyjunk köztük! Rumba mártott villával kicsit le lehet lapogatni őket, majdd 200 fokon rövid ideig sütjük. Érdemes sütéspróbát végezni, hogy lássuk, mennyire terül.

Mikor kihűltek, csokival áthúzzuk a simábbik felüket.






Hobbitlak (Szmiál) torta


Ezt a tortát egy táborban, csöppetsem felszerelt környezetben sikerült megalkotnom. A belseje 5 tojásból készült Sacher, a külső bevonóanyag pedig a Kiskukta féle kakaós nyújtható fondant.


Az egészet egy fém szűrőbe tettem, és jó forró baracklekvárral töltöttem, hogy ahogy hűl, egybe fogja a tésztát, de kicsit féltem, mert ugye mégiscsak ez lekvár, nem csokikrém. De szerencsére szépen egyben maradt! Az ablkakok és ajtó formája is a fondantból készült, a kéményt és a kilincset fogpiszkálóval rögzítettem.





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...